Ursula von der Leyen: független vizsgálatra van szükség Grúziában
Az Európai Bizottság elnöke szerint a grúzoknak joguk van tudni, hogy mi történt a vitatott választások során.
Az Európai Bizottság elnöke szerint a grúzoknak joguk van tudni, hogy mi történt a vitatott választások során.
Hibrid háborúról beszélt az Európai Bizottság elnöke.
Az Európai Bizottság elnöke Belgrádban tárgyalt Aleksandar Vucic szerb elnökkel.
Nagyot fordult a világ az EU-ban, ahol többségbe kerültek azok, akik az illegális bevándorlást a nemzetközi jogot megsértve is megfékeznék.
Az albán vendégszeretet csúcsa néhány másodpercben.
„Mr. Orban, nem látjuk itt szívesen” – így foglalható össze az EP szerdai plenáris ülésének fő üzenete. A Fülke legfrissebb epizódjában elmagyarázzuk, mi van az üzenet mögött.
„A labda az Orbán-kormány asztalán pattog” – fogalmazott a Tisza Párt elnöke.
Kameránk előtt próbálták megfejteni az EU-képviselők, miért provokálja Európát Orbán Viktor. Hiába a kemény beszólások, Deutsch Tamás szerint az elnökséggel mindenki elégedett, sőt ő még az állategészségügyi biztosi kinevezésben is meglátja a trendi jelleget. A 7-es cikkely felelőse viszont egyelőre Magyar Péterrel szemben is bizalmatlan. Földes András videója Strasbourgból.
A mostani kölcsönhöz már csak az EU-tagállamok minősített többségének támogatása szükséges.
A déli országok és az Oroszországgal élesen szemben álló, a lengyelek által megtámogatott balti és északi országok biztosai kapták a kulcsfontosságú pozíciókat, miközben nehéz lenne nem észrevenni, hogy az új Európai Bizottság erősen elnökközpontú. Az EUrologus gyorselemzése.
A magyar kormányfő hiába próbálta meg most is a bizottsági elnök megválasztását megfúrni, Ursula von der Leyen viszonylag simán átment. Így viszont a magyar kormányfőnek nem maradt olyan zsarolási lehetősége, mint öt évvel ezelőtt.
Ursula von der Leyen ismertette az új biztosi kollégium szerkezeti felépítését. A magyar biztos az egyik – talán a leggyengébb – portfóliót kapta.
Valami nagy dolognak kell történnie, hogy kedd reggel valóban elő tudjon állni Ursula von der Leyen a testület összetételével.
A tervekkel ellentétben mégsem holnap, szerdán, hanem csak egy hét múlva ismerteti az új Európai Bizottság összetételét Ursula von der Leyen.
Néhány nap múlva kiderül, hogy Ursula von der Leyen melyik uniós biztosnak melyik szakterületet szánja. A kiszivárgott hírek és az előzetes esélylatolgatások szerint Magyarországnak egy úgynevezett gyenge portfólió néz ki, miközben közép-kelet-európai térség befolyása nőni fog az új testületben.
Megnéztük mire számíthatnak Európa kis és nagygazdái.
Az Európai Bizottság elnöke bírálta, hogy „egyes politikusok az Európai Unión belül is nem a megszállót, hanem a megszálltakat hibáztatják a háborúért”.
Az unió még nem nőtt fel Orbán Viktorhoz – így próbálja eladni a kormánymédia azt a kudarcsorozatot, amivel a miniszterelnök elérte, hogy pártja pályán kívülre került az unió döntéshozó testületeiben.
A Tisza alelnöke személyesen egyeztetett az Európai Bizottság elnökével.
A háttérben a miniszterelnök békemissziója állhat a kormánypártok listavezetője szerint.